Baptista Művészeti Napok 2022 – Megközelítések kiállítás a Jelenben

A nyári baptista alkotóhéten készült művekből nyílt kiállítás megrendezése már hagyomány a művészeti napok történetében. 2022-ben második alkalommal adott ennek otthont a Jelen Baptista Gyülekezet. A megnyitó ünnepség remek alkalom volt arra, hogy a novemberi téli időszakban az alkotók ismét találkozzanak és beszélgessenek egymással a nyár óta eltelt idő történéseiről. Ilyenkor nyílik lehetőség a tapasztalatok és emlékek megosztására, a képek újra szemrevételezésére és arra is, hogy az alkotóhét jövőjével kapcsolatos tervek is elinduljanak. A megnyitó Tőtős Mária házigazda kedves köszöntésével és imájával indult. Murányi-Kovács Anita röviden emlékezett az alkotóhét jeles pillanataira, és bemutatta a kiállítókat. Mikes Balázs teológus, grafikus, nyomdász, a hét művészeti vezetője beszélt a nyári alkotó időszakról, felhívva a figyelmet arra, hogy fontos ennek a művészi közösségnek az egyben maradása. Két alkotó, Rigóné J. Zsuzsanna és Kasza Julianna beszélt a nyári emlékeiről, Mikes Kriszta csapatépítő segítő pedig a héten íródott versekből olvasott fel. Tőtős Márk dicsőítő énekekkel és megzenésített versekkel szolgált. Az est szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel zárult le. A kiállítás november 25-től január 10-ig volt megtekinthető. Az esemény felvétele a Jelen gyülekezet YouTube-csatornáján megtekinthető.