I.
Az Adullám kávézó mellett elhaladva, gyors léptekkel szelte át a háromszögletű főteret. Nem érzékelte a harangjáték hangjai közé keveredő, a romkert kövein egyensúlyozó gyerekek zsivaját, sem a szökőkúttól arcára érkező vízpermetet. Mint a frissen varrt seb cérnája között előbukkanó véres szövetek, úgy lüktettek és vádolták a szívében visszhangzó kérdések: Miért velem történik? Miért hagytam már megint? Az Eszterházy Kávézóval szemben megállt egy pillanatra, a kút langyos vizével megmosta az arcát, és inni kezdett, mintha soha nem akarná abbahagyni. A Duna lassan hömpölygött előtte, a szél hívogatóan fodrozta a felszínét. Határozott léptekkel indult el a Révállomás felé, és lendülettel rúgott egy lehullott gesztenyébe, melynek zöld tüskéje a nagylábujjába mart, és irányt változtatva puhán az útra gurult. Követte tekintetével, miközben a közeledő terepjáró fényszórói elvakították. Az autó csikorogva fékezett, és a kormány mögül jól ismert szempár villantotta rá igéző tekintetét. Nem akart belenézni, nem akarta újra látni, nem akarta, de már késő volt. – Hé, béby! Ne csináld! Nem úgy gondoltam! Csak téged szeretlek! Komolyan! Gyere, szállj be! Látom, hogy akarod! Na, így vagy szép, ha mosolyogsz! Átmegyünk Tahiba, mit szólsz, szeretsz ott lenni, nem? És a mai kuncsaftokat megcsinálod holnapra, jó? Mondom, hogy szeretlek, na! A kerék alatt sajgón szakadt ki zöld ruhájából az elrúgott, éretlen vadgesztenye fehér húsa.
II.
– Mamiiii! A fű csiklandozza a talpam, ahogy te szoktad! Emlékszem, mikor először hozott ki ide anya, nem engedte, hogy felmásszak a romokra, csak úgy, ha egy kézzel belé kapaszkodom, még jó, hogy nem tudják, hogy az oviban miket csinálok Attilával! Mindig felmászunk az űrhajó alakú mászóka tetejére, és elengedett kézzel, csak a lábunkkal csimpaszkodunk és kiabálva hívjuk a többieket, hogy ki akar menni a hajón, ki akar menni a hajón? Persze mi vagyunk a kapitányok Attilával. A múltkor a tesója hörcsögét becsempészte az uzsis táskájába, és nem is derült volna ki, csak azt is felvittük a hajóra, és Sári pont alattunk állt, mi meg véletlenül ráejtettük a fejére. Az meg persze sivítozva elszaladt. Nem, nem a hörcsög, hanem a Sári. A hörcsög jó fej, az csak nevetett. Szerintem kinevette a Sárit, és élvezte, hogy volt egy izgis napja, nem csak az a kerék körbe-körbe. Azért jó, hogy nem vagyok hörcsög. Bár anya azt mondja, hogy állandóan pörgök, és meg sem állok, mint egy ringlispíl, legalábbis a szomszéd néninek ezt mondta egyszer. Nem tudom, mi az a ringlispíl, de valami spéci dolog lehet, mert az anyu nagyon büszkén mondta. Mondjuk az előbb az a néni is eléggé pörgött, majdnem hasra esett a téren. Bár azt is anyu mondta, hogyha sokat iszom, akkor béka nő a hasamba, ami nem is igaz, mert a békáknak nem lenne elég hely a hasamban az ugráláshoz. Délután, a Duna-part felől jöttünk ide a térre, és véletlenül leszakítottam egy még zöld gesztenyét, és anyu hasához nyomtam, hogy vááá, egy béka, és tényleg úgy megijedt, hogy kicsapta a kezemből, és leszidott, hogy ne szórakozzak vele. Majd hazafelé felveszem, és a Sacit is megijesztem vele.
III.
Nem is értem, hogy kerülök ide! Milyen más így a metrópótlóból látni a várost. Az ismerős, mégis folyton változó nyüzsgést. Szinte együtt lélegzek vele, pedig már három év eltelt, mióta itt hagytam ezt az életet.
De régen hallottam ezt a hangot, a lelkem megrezzen a templomi harangszóra. Benézek… csak egy pillanatra. Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! A templom csendje rám nehezedik. Nekem kéne bűnt bánnom? Hát nem engem használtak ki? Lettem az utcák rongya, és közben becsapott, kihasznál, pedig azt mondta, szeret. Napok óta bujkálok, nincs hová mennem, ez a titkom, hogyan ünnepeljek?!… Aki a válladra veszed a gyengét, és felkutatod az elveszett bárányt, erősítsd meg gyenge hitünket, és térítsd vissza magadhoz azokat, akik elhagytak téged.
Gyenge vagyok, érzem, és minden olyan kilátástalan. Nem tudom, hogy folytassam, kihez mehetnék, ki tudna segíteni, kihez fordulhatnék? Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: »Kövess engem!« Az fölkelt és követte őt.. Ez Istennek igéje. Talán nekem is van remény? Én is kezdhetek újat? Emeljük föl szívünket! A könnyektől összefolynak a színek, alakok. Vagy tisztábban látok, mint eddig bármikor? Isten, ha te tényleg vagy, tégy csodát, és én hiszek! Íme, hitünk szent titka. A csoda már megtörtént. Őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké.. Békére vágyom bennem és körülöttem. Köszöntsétek egymást a béke jelével! Egy törékeny, görnyedt hátú asszony egyenesen a szemembe néz, és különös, átható tekintete a szívemig hatolt. Így képzelném el az apácákat vagy az angyalokat. Ősz haját laza gumival köti össze a tarkóján, rózsaszín, halvány inget visel. Sosem láttam, mégis olyan erővel vonz, hogy akaratlanul is mosolygok. Szeretetteljesen int, mintha nem is e világból való lenne. Változást, ilyen békét akarok. Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem. A szentmise véget ért, menjetek békével! Egyszerre érünk az ajtóhoz az ősz nénivel. Egy cetlit nyom a kezembe egy telefonszámmal 36 80 20 55 20, és egy mondatot suttog: Védett ház, szükséged lehet rá. Mire felocsúdnék, már senki sincs körülöttem. Tudom, mit kell tennem.
Megnyílt a világ számomra, és most már észreveszem a gesztenyefák levelein átszűrődő alkonyi fény játékát.
