
Vasárnap buszra szálltunk: fiúknak nyakkendő-igazítás, lányoknak gyöngyök, és mindenkinek pizza, aztán az előadás. Fáradtan, de nagy örömmel értünk haza Budapestről a reformációi gálaestről. Még a vártnál is elegánsabb hely az Uránia Nemzeti Filmszínház, a SZÖG Ökumenikus Gospel Kórus ezért most feketébe öltözött, de reméljük, a vidámság és a hit, ami a kórusunk két titka, végig az arcunkon maradt. Az ünnepen Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke előadása előtt énekeltünk zongoristánk, Jimmy (Fercsik Viktor) kíséretével. Hegedűn Pécsiné Pánczél Mária, a Király-König Zeneiskola tanára játszott, köszönjük neki! Ezzel a fellépéssel egy újabb álmunk vált valóra. A buszon emlegettük a legutóbbi nagy fellépéseinket, például a You Raise Me Up-ot az amerikai Celebration Orchestra szimfonikusokkal, Camp Kirkland vezetésével, és azt is, amikor pár hónapja egy szombaton a Szegedi Ökumenikus Gospel Kórus meglepve a közönséget Bachot énekelt Budapesten az Operaház Eiffel Műhelyházában a Keresztkantáták című előadásban. Megrázó, de felrázó dalszövegeink voltak ott is. A dalok néha borúsnak tűnhettek, de a kantáták az örök életet hirdették, a mennybe mindennél jobban kívánkozó embert mutatták. (Reméljük.)
Mindig kettős érzés, hogy egy ennyire fiatal, fiatalos, gyakran szeleburdi kórus hogyan fér el majd vajon sok komoly ember, például egyházi vezetők között, vagy komolyzene-kedvelők között egy Bach-performanszban. És ugyan mit tudunk mi adni? A Lélek ott lesz-e hangunk által? Ezért imádkozunk. Abban az operaházas előadásban például a halálról kellett énekelnünk, a halált az álom testvéreként említette a darabban a kórus. Arról, hogy ha elvisz bennünket a halál, akkor a kötél eloldódik, és hajónk a legcsodásabb helyen köthet ki. Mint már annyiszor, azon a budapesti fellépésen is meglepetésként csendült fel a hangunk, a nézőtér hátsó, sötét soraiból. És ott a kórus karnagya és művészeti vezetője, Baloghné Kovács Magdi is velünk énekelt. Úgy szoktak bemutatni bennünket a fellépések előtt, hogy „a Szegedi Ökumenikus Gospel Kórus és Zenekart (rövid nevén SZÖG Kórust) a Szegedi Baptista Gyülekezetben alapították 12 éve, dicsőítő dalokat vagy Észak-Amerikából származó gospeleket, spirituálékat vagy éppen afrikai dallamokat dolgoznak fel”. Ha őszinték vagyunk, mit jelent itt a feldolgozás? Milyenek a hétköznapjaink? Próbát és otthon tanulást, gyakorlást jelent. Próbákat, amikor még küzdünk, igyekszünk, aztán a végén gumicukrot eszünk és mindenki elmeséli, azon a héten mi történt vele. Egy jó szó és imádság nélkül sosem engedjük el egymást. Énekeltünk már Magyarország és a Kárpát-medence több városában templomban, koncertteremben, miséken, istentiszteleteken, egyetemen, utcán, meglepetésből bevásárlóközpontban, sőt vasútállomáson és esküvőkön is. Járt a kórus Prágában kórusfesztiválon, az olaszországi Meránóban, Szegeden, a Kórusok Szabadon programon, valamint a Solymári Nemzetközi Gospel Fesztiválon is. Úgy vagyunk ezzel, mint a sportolók. Előrenézünk. Épphogy letettük a kottákat és a táskát, aludtunk pár órát, de már a következő kihívást várjuk. Tegnap például kaptunk új felkérést, a nézők közül valaki szívesen látna bennünket a rendezvényén. Megyünk!
És mi várható még erre az évre?
November 13-án 10 órától éneklünk a Pécsi Bokor Utcai Baptista Imaházban a Baptista Művészeti Napok keretein belül.
Idén is lesz adventi hangverseny, vendég közreműködőket is hívtunk, az Újpesti Harangzenekart. Elkötelezett támogatói vagyunk a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatnak, ahol valamilyen formában támogatjuk őket. Ahogy mindig-mindig.
Jövünk majd a hírekkel, hogy mikor és hol.
Várjuk majd nézőinket, hívőket és nem hívőket egyaránt. Megénekeltetünk mindenkit!
Addig is, ha valaki hallgatni szeretne bennünket, „Kuimba! – Énekeljünk!” lemezünket vagy a karanténvideóinkat ajánljuk.
Szóval találkozunk hamarosan, és adunk újra a jókedvünkből! Hozzatok ti is nekünk sok mosolyt, Kedves Közönségünk!
Kapás Csilla
Kiemelt fotó: Veres Hajnalka