Rövidített interjú a Magyar Baptista Rádió Arts’ok című műsorában elhangzottak alapján.
A rólad szóló életrajzok általában azzal kezdődnek, hogy elvégezted a Zeneakadémiát. Mi történt veled azelőtt? Milyen családba születtél?
A szüleim nem muzsikusok, de az egész életünket átjárta a zene. Édesapám vérbeli operarajongó volt, aki kolozsvári egyetemistaként feladott egy hirdetést az akkori Film Színház Muzsika című folyóiratban, hogy operakedvelő magyar diáklánnyal szeretne levelezni. Így ismerkedett meg édesanyámmal, akivel hét évig leveleztek úgy, hogy közben nem találkoztak. A gyerekkoromat végigövezte a zene és az operába járás. Budapesten születtem, édesapám pszichiáterként dolgozott, édesanyám az én és az öcsém nevelésével foglalkozott.
Mi volt az első jelentős komolyzenei élményed?
6-7 éves lehettem, amikor a Szegedi Szabadtéri Játékokon egy Fidelio előadáson megláttam a pincebörtönbe zárt Florestant, amint mindenféle hatalmas, rozsdás bilincsek között sínylődik, és annyira megsajnáltam, hogy elkezdtem sírni a nehéz sora miatt. Megéreztem, hogy a klasszikus zenében mennyi izgalom, érzelem és lelkiállapot jelenik meg, és az opera azóta is meghatározó műfaj az életemben.
Mikor döntöttél a zenei pálya mellett?
Hétévesen csellózni kezdtem, de ezen kívül rengeteg minden érdekelt.
A mai napig nagyon szeretem az idegen nyelveket, és egy időben újságírónak is készültem. A konzervatóriumban már nagybőgősként volt egy pont az életemben, amikor hirtelen azt éreztem, hogy a zenei utamban lesz valami lényeges. A Zeneakadémia első éve után egy fantasztikus tanárhoz, Tibay Zoltánhoz kerültem. Azután az első nemzetközi versenyen Németországban olyan felszabadultan játszottam, hogy megértettem, hogy a zenei pályán van a helyem. Simon Albert és Rados Ferenc voltak a mestereim, emellett rengeteg koncerten próbáltam ellesni a tudást Pauk Györgytől vagy Perényi Miklóstól. Ebben az időben már játszottam a Budapesti Fesztiválzenekarban és az akkori Állami Hangversenyzenekarban is.
A Zeneakadémia docenseként mit jelent számodra a tanítás?
Szenvedélyem a tanítás, és inspirálnak a növendékek. Nemcsak arról van szó, hogy mindig én adok a növendékeknek, hanem a növendékek is hihetetlenül sokat adnak vissza nekem. Nem tudok mást mondani, mint hogy Isten vezetése, hogy már 11 éve taníthatok a Zeneakadémián. Fontos számomra a növendékek mentorálása. Egy nagybőgős számára a cél, hogy egy jó zenekarba kerüljön be, ami egy próbajáték eredménye lehet. Ez azt jelenti, hogy a 20-30-40 jelentkezőből az első kapja meg az állást, ami elképesztő nyomás és egyben különleges pont egy fiatal muzsikus életében. Erre felkészíteni a tanítványaimat az egyik kedvenc területem a tanításban, illetve újabban online is tanítok külföldi diákokat.
Isten vezetését hogyan érzékeled az életedben?
Azt gondolom, hogy számomra nagyon sok minden elő volt készítve Isten által. Néha elszégyellem magam, mert nekem csak bele kellett lépnem a helyzetekbe, mint egy papucsba. Gyerekkoromban nem voltunk templomba járó család, hanem a saját igényem volt, hogy a Kálvin téri református gyülekezetbe járjak. Sok vargabetű után most azt gondolom, hogy abszolút megtaláltam az otthonomat a Budaörsi Kőszikla Baptista Gyülekezetben. Boldog vagyok, hogy ide tartozhatok, és hálás vagyok Durkó Istvánnak, a gyülekezet lelkipásztorának, hogy a nehezebb időszakaim után is elfogadott engem.
Hogyan gondolkodsz a művészet és a misszió összekapcsolódásáról?
A zene nyitogatja és puhábbá teszi a szíveket, tehát abszolút helye van a gyülekezeti életben. A Biblia is tele van nagyszerű zenészekkel és olyan alkalmakkal, ahol az Isten dicsőítéséhez hozzátartoztak a hangszerek és a zenélés vagy az ének.
Feleséged, Illési Erika hegedűművésznő. Hogyan ismerkedtetek meg egymással? Hogyan egyeztetitek a zenészhivatást a családi élettel?
Erikával régóta tudtunk egymásról és ismertük egymást, de igazából a fesztiválzenekarban kerültünk egymáshoz közel, és 2010 óta vagyunk házasok. Nálunk külön ceremónia a naptárakkal való asztalhoz ülés és egyeztetés. Ilyenkor megtervezzük a következő két hetet. Mivel Erikával mindketten a BFZ tagjai vagyunk, így közös a munkahelyünk, sok időt töltünk együtt. Amire mindkettőnknek figyelnie kell, hogy meghagyja a másik szabadságát, a jogot a gyakorlás és felkészülés zavartalanságához. Nekem nagyobb lecke, hogy Erikát békén tudjam hagyni, amikor gyakorol. A családdal együtt töltött időre pedig a nyár adja a legtöbb lehetőséget. Sok nagyon jól sikerült közös nyaralásunk volt, többször jártunk már Horvátországban, és jó balatoni emlékeink is vannak.
Mi játszódik le benned egy koncert előtt?
A sportolókhoz szoktam hasonlítani a művészeket, mert iszonyú mennyiségű gyakorlás és munka eredménye az, hogy nemzetközi színvonalat érjünk el a pályán. Másrészt a felkészülés időzítése is egy sportolói hasonlóság, mert ha tudom, hogy két hónap múlva lesz egy koncertem, akkor megtervezem, hogy mikor milyen szinten kell a darabnak megszólalnia. Nem gondolom, hogy van muzsikus, aki egy picit sem izgul koncert előtt. Van, amikor az izgulás kifejezetten inspiráló és olyan többletet is kihoz az emberből, amire nem is gondolt, és van, amikor összenyomja az embert. Az élet egyéb helyzetei ezt befolyásolhatják, vagyis egy instabil háttérrel sokkal könnyebben belehuppanhatunk az izgulás negatív oldalába, és fordítva.
Hogyan alakultak ki gyermekkorodtól fogva a gyakorlási szokásaid?
Nem ment könnyen, és szerintem egyik gyereknek sem megy könnyen. Nehezen tudom elképzelni, hogy akár a legtehetségesebb gyerekben is nem merül fel, hogy inkább rúgná lasztit a grundon a srácokkal ahelyett, hogy unalmas etűdöket csellózna, zongorázna, hegedülne otthon. A szülői háttér sokszor elengedhetetlen ebben a kérdésben. Egyébként a gyakorlás nem kellemetlen dolog nekem. Mindig lehet kísérletezni, keresgélni, hogy mit csinálhatnék még jobban, és egy ideje fel is veszem a gyakorlásaimat, amivel tükröt állítok a játékom aktuális állapotának.
Milyen más művészeti ágakat szeretsz?
A klasszikus zenét jól kiegészíti a jazz, amit nagyon szeretek hallgatni. Örülök, hogy eljuthatunk a világ nagy múzeumaiba, sőt van, ahová visszajárunk és megnézzük a kedvenc képeinket, például New Yorkban Rembrandt Önarcképét.
Mi az üzeneted a zenei pályára készülő fiataloknak?
Örüljenek, hogy habár rengeteg munkát kell befektetniük, egy olyan szakmát tanulhatnak, ami által a zenével nyithatják ki a közönségük szívét.
Murányi-Kovács Anita
A teljes interjú itt hallgatható meg:
