Rövidített interjú a Magyar Baptista Rádió Arts’ok című műsorában elhangzottak alapján.
Zeneterapeuta vagy, énekes, színész, játszol hegedűn, és magyar–ének-zene tanár. Kihagytam valamit?
Nem hiszem. Én azt szoktam mondani, hogy zeneterapeuta vagyok. Ez a fő állásom, ezen kívül a tehetséggondozásban dolgozom és éneket tanítok.
A Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola tanára vagy. 2021. szeptemberben indult az iskolában a Gyöngyhalász Művészeti Stúdió. Mesélnél róla?
Nálunk az iskolában komoly hagyománya van a művészeti előadásoknak. Főként karácsonykor szoktak lenni nagyszabású előadásaink, zenés-táncos színpadi produkciók, ahol az iskola összes diákja a színpadra kerül valamilyen formában. Az utóbbi években olyan nagy volumenűekre sikeredtek ezek az előadások, hogy kezdett a tanórák rovására menni maga a próbafolyamat is. Ezért Tatai Erika igazgató asszony kitalálta, hogy tanórákon kívüli programként folytassuk ezt a munkát. Kezdetnek csak az énekstúdió indult el, mert van egy kislányom, aki mellett nem tudok többet vállalni. A következő tanévben a tánc és a drámajáték is hozzákapcsolódik ehhez a külsős diákok számára is nyitott programhoz.
Hogyan indultál el a zene világába?
Édesanyám volt az óvó nénim, ő felfedezte bennem, hogy van affinitásom az énekléshez. Dalokat, szerepeket adott nekem, bár hozzá kell tennem, hogy nagyon szorongó gyerek voltam, de énekelni énekeltem. Anyukám elvitt a felvételi meghallgatásra hatévesen az aszódi zenei általános iskolába. Ez egy nagyon meghatározó pillanat volt. Az énektanár, Tarr Gábor bácsi várt az üvegajtón túl. Annyira meg voltam szeppenve, hogy nem nyitottam ki a szám, de mégis kicsalta belőlem az éneklést, és aztán persze bekerültem az iskola első osztályába. Onnantól kezdve nagyon jó kezekben voltam, mert azt gondolom, hogy mindazt a zenei alaptudást, amire építhettem később, Gábor bácsi ültette el bennem. Tőle tanultam nem tudatosan magát a pedagógusi szemléletet is.
A szorongó kisgyermek és a zeneterapeuta-lényed milyen kapcsolatban van egymással?
Biztos vagyok abban, hogy azokkal a gyerekekkel, akiknek bármilyen hátrányuk van, akár szorongóak, akár autizmussal élők, kicsit nehezebben megnyílók, azért tudok empatikus lenni, mert magam is szorongó voltam. Át tudom érezni a helyzetüket, és könnyebb hozzájuk kulcsot találnom, hogy meg tudjanak nyílni.
Az aszódi zenei általános iskola után merre vitt az utad?
A Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdtem hegedűt tanulni, illetve a konzit ott végeztem, ott érettségiztem. Ez volt a második legmeghatározóbb része az életemnek, mert gyönyörű éveket töltöttem ott. A csibészségtől kezdve a rengeteg zenei élményen keresztül mindent megtapasztalhattam. Utána ének-zene–magyar szakon Egerbe jártam, de közben Miskolcon is elkezdtem a hegedű szakot, csak nagyon soknak bizonyult a két főiskola három szakkal együtt, és akkor az ének-zene–magyar szaknál maradtam. Később jazz éneket tanultam, és aztán elkezdtem tanítani színitanodákban gyerekeket. Az egyik volt tanítványom az Operettszínházban főszerepeket játszik. Remélem, hogy van benne részem, hogy ilyen sikeres pályát fut be. Mindeközben én is elkezdtem a Gór Nagy Mária Színitanodát és egyben megint három fantasztikus évet. Úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés voltam, mert azt csinálhattam, amit szeretek, és remek tanáraim voltak mindenhol. A színitanoda után pedig 2013-ban jött a zeneterápia. Meghatározó év volt, mert a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskolában való tanításom is ekkor kezdődött, ahol először találkoztam sajátos nevelési igényű gyerekekkel, és hát megfertőződtem, így szokták mondani. Nagyon szeretem őket tanítani, mentorálni, kézen fogni és segíteni a világban való eligazodásban. Nem utolsósorban abban az évben találkoztam a férjemmel is.
Hogyan éled meg a művészeti pályádon Isten vezetését?
Nem tudom elkülöníteni a művészeti életemet a civil életemtől. Azt gondolom, hogy aki tehetséget kap Istentől, annak kötelessége azt kiművelni azért, mert ez okkal történik. Én megpróbálom a tanítványaimat is errefelé irányítani. Nekem végig fogta a kezem Isten, és végig ott volt mellettem. Mint ahogy előbb is mondtam, olyan tanárokat és olyan iskolákat adott az utamon, akik és amelyek pozitív élményekhez juttattak, és segítették lelki fejlődésemet is. És hát sokszor göröngyös utak voltak ezek.
Milyen változásokat hozott az életedbe az anyaszerep?
Amire nem készültem fel, az a fizikai megterhelés. Igazából a legnagyobb probléma az volt, hogy óriási magasra tettem az anyai lécet. Biztos, hogy fantasztikus dolgokat csináltunk és fogunk csinálni a kislányommal és a férjemmel, csak nem feltétlen úgy, ahogy én azt eredetileg elképzeltem. A kezdeti nehézségekből kilábaltunk, most már újult erővel tényleg elmondhatom, hogy az anyaság örömeit élvezni is tudom. Nagyon vártam már, hogy ezt a csodát megélhessem, és láthassam azt, hogy abból a picike sejtecskéből hogyan fejlődik ki egy intelligens ember, egy csoda. Isten csodája, más nem lehet. A kislányom folyton dúdol, szóval zenei képzés alatt van. Szeretném bevonni őt mindenbe. Ha már van egy zenész apuka és egy zenész anyuka, akkor kapja meg mindazt a jót, amit a zene tud adni.
Milyen terveid vannak akkorra, amikor visszatérsz a munka világába?
Igazából már visszatértem a Gyöngyhalász Művészeti Stúdió vezetőjeként. Ezen kívül azonban van még számos tervem. Például a férjemmel készítettünk egy gyermekeknek szóló lemezt, a Csodaliget lakói címűt 2015-ben. Néhány előadásunk volt belőle, aztán a sok egyéb munka miatt ez háttérbe szorult. Azóta továbbfejlesztettem, de még titok, mi lesz belőle, még folynak a belső munkálatok. Annyit elárulhatok, hogy egy olyan produktum, amely pihenőidőt biztosít az anyának és minőségi elfoglaltságot a gyermeknek.
Van-e szabadidőd?
Szabadidőm még nincs, de tervezem. Kicsit nehéz megoldani a zenész férjemmel, aki folyamatosan dolgozik kötetlen munkaidőben. Ha lenne, én a kutyáimmal szeretném eltölteni, mert nagyon-nagyon hiányoznak. A babázás mellett eléggé háttérbe szorultak.
Milyen személyes színpadi élményeid vannak?
Meghatározó volt, hogy játszhattam a Kecskeméti Katona József Színházban 2011-ben a Nyomorultak című musicalben. Érdekes volt, mert 17 évesen elolvastam a regényt a szakközépiskolában, és elölről-hátulról tudtam az összes dalt, mert gyerekként láttam többször is a musicalt. Nagyon boldog voltam, hogy bekerültem a darabba. Ezen kívül több főbb szerepem volt utazó színházakkal. Néha hiányzik a színpad, de örülök, hogy a gyerekekkel foglalkozhatok. Amikor ők szerepelnek, olyankor egy kicsit én is ott vagyok. Tulajdonképpen elsodródtam a zeneterápia irányába, de nem bánom egyáltalán, mert rengeteg szép élménnyel gazdagodhattam ezen a területen is, és nagyon sokat fejlődtem lelkileg.
Murányi-Kovács Anita
A teljes interjú itt hallgatható meg:
