Rövidített interjú a Magyar Baptista Rádió Arts’ok című műsorában elhangzottak alapján.
Mostanában a mikrofon túlsó végén szoktál inkább ülni, hiszen a Bartók Rádió főállású műsorvezetője vagy. Hogy történt ez?
Valóban inkább én kérdezek interjúalanyokat és vágom a mondandóikat, mint hogy engem kérdeznének. Ez úgy történt, hogy a pandémia kapcsán nekem is sok új dologra kellett választ találnom. Amikor kitört az első hullám, akkor szabadúszó művészként kellett feltennem a kérdést, hogy miből fogom háromgyerekes édesapaként biztosítani a mindennapi megélhetésünket. Elkezdtem nézni a lehetőségeket, például hogy elmehetnék biciklis futárnak, amit sok művész csinált akkoriban, és jelentkeztem is egy ilyen állásinterjúra. Arra gondoltam, hogy rám férne egy kis fogyás is, és még fizetnének is azért, hogy fitten tartsam magam. Végül abban maradtunk a feleségemmel, hogy inkább megnyugszunk és megállunk. Tulajdonképpen az a tavasz és nyár életünk egyik legszebb időszaka volt. Rengeteget kirándultunk a Pilisben és a Budapest környéki erdőkben a kislányunkkal és a két fiunkkal, azt hiszem, mindig örömmel fogunk visszagondolni azokra a napokra. Azután ősszel, a második bezárás alatt interjút adtam a Bartók Rádió egyik munkatársának, aki megjegyezte, hogy nagyon jól szól a hangom a rádióban. Hiszem, hogy Istentől vezérelve megkérdeztem tőle, van-e valamilyen munkalehetőség a Bartók Rádióban, és habár kiírva nem volt szabad állás, mégis kaptam biztatást, hogy elküldjem az életrajzomat. Ennek eredményeként 36 évesen életemben először főállást kaptam, és így lettem a Bartók Rádió műsorvezetője. Ebben az új szerepemben természetesen szokni kell a folyamatos munka fegyelmezettségét szemben a szabadúszó léttel, de nagyon változatos feladataim vannak. Művészekkel készítek riportokat, és a Muzsikáló Délután című műsort vezetem élőben minden páratlan héten kedden, csütörtökön és pénteken.
Honnan indultál? Milyen volt a gyermekkorod?
Első gyermek vagyok, az öcsém születése előtt két évig egyetlen gyermeke voltam az egyébként akkor nagyon fiatal szüleimnek, akik meleg családi légkört teremtve neveltek. Felhőtlen időszakként emlékszem vissza gyermekkoromra. Apukám nagyon sikeres tubaművész, aki nemcsak szakmailag, hanem édesapaként is aktív volt. Amikor éppen nem turnézott, akkor a játszótéren a homokozóban velünk együtt épített és csinált mindent. Anyukám is zenész, csellóművész, olyan típus, aki tűzbe megy a gyermekeiért, és mindent megad nekik. A családban lévő zenei légkör hatására 8-10 évesen már egészen biztos voltam benne, hogy tubás leszek. Apukám ezt annyira komolyan vette, hogy egy németországi tubagyárban csináltatott nekem egy feles méretű hangszert, amivel 12–18 éves korom között játszottam. A családi létből korán kiszakadtam, mert 12 éves koromban saját elhatározásomból a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba mentem tanulni, mivel egy osztálykiránduláson nagyon megtetszett nekem az a hely. Az ott töltött hat év alatt is tanultam tubázni, édesapám volt az egyik tanárom, a másik pedig Horváth László, aki Győrből járt ki hetente hozzám.
A gyakorlást hogyan tetted a mindennapjaid részévé?
Pannonhalmán nagyon szigorú napirendünk volt, általában esténként gyakoroltam, és engedélyt kaptam arra, hogy a kötelezően szabadban töltendő szünetek alatt is gyakorolhassak. Így már ott összejött napi két-három óra gyakorlás, majd utána a konziban lényegében az egész nap a rendelkezésemre állt.
Hogyan emlékszel a zeneakadémiai évekre?
Amióta eldöntöttem, hogy profi tubás leszek, azóta arra vágytam, hogy a Zeneakadémiára bekerüljek. A szüleim is oda jártak, ott ismerkedtek meg. Érdekes, hogy az elméleti felvételin megláttam egy gyönyörű szép szőke lányt, akivel már ott elkezdtem megismerkedni. Amikor belibbent az első szolfézsórára szeptemberben, akkor egészen biztos voltam abban, hogy nem létezik, hogy öt év alatt ne legyen köztünk valami. Ma ő a feleségem, három gyermekünk édesanyja. Szakmai értelemben is nagy kinyílás volt a zeneakadémiai időszak, ami nagyon sok tanulást, gyakorlást és küzdelmet jelentett. A második zeneakadémiai év után egy katolikus karizmatikus táborban tértem meg, ami után nem sokkal megkértem Ivett kezét, mert mindketten biblikus alapokra szerettük volna helyezni a kapcsolatunkat. Érdekes időszak volt, mert egyikünknek sem volt még munkahelye, de már voltak koncertjeink, külföldi turnéink, versenyeink. Az esküvőnket negyedéves zeneakadémistaként magunk akartuk finanszírozni, végül volt egy kis szülői segítség is, de elsősorban Isten volt az, aki olyan lehetőségeket adott nekünk, két diáknak, amelyek biztosították, hogy jelentősen hozzájárulhassunk a menyegző költségeihez.
A Baptista Teológiai Akadémián folytatott tanulmányaidra mi indított?
A gyülekezetben az ifjúságban végzett szolgálatom miatt éreztem, hogy szeretnék jobban elmélyedni a Bibliában, és többet tudni Istenről. A teológiai tanulmányaim alatt lelkipásztor szakos hallgatóként elkezdtem szolgálni a Kiskunlacházán plántálódó gyülekezetben is. Viszont ugyanebben az időben voltam doktoriskolás a Zeneakadémián, ekkor mentünk az In Medais Brass Quintett-tel a legtöbb versenyre, és megszületett az első gyermekünk is. Tehát mivel nagyon sok dolog jött össze egyszerre, végül szakdolgozat és záróvizsga hiányában a BTA egy befejezetlen dolog az életemben.
Mit jelent számodra a tanítás?
2014-ben kezdtem el tanítani a Szent István Zeneművészeti Szakgimnáziumban először tuba főtárgyat, később kamarazenét is. Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy Makovecz Pál igazgató úr engem keresett meg, és abban az iskolában taníthattam, ahol én is tanultam. Amikor az ember nem egy próbán vesz részt vagy egy színpadon koncertezik, hanem átadja azt, amit ő megtanult, vagy amit lát, hogy hogyan kellene fejlődnie egy növendéknek, az egy másik lét. A diákjaim helyett ugyan nem tudok gyakorolni vagy megtanulni tubázni, kamarazenélni, de tudok segíteni nekik abban, hogy fejlődjenek, meglássák a zenei értékeket, inspirálhatom őket a gyakorlásra, és olyan zenei látásmódra taníthatom mindnyájukat, ami nekem is sokat segített a pályámon. Izgalmas és szép időszak volt az életemben a tanítás a konziban, viszont 2021 tavaszán megkeresett a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karának tubatanára, és megkért, hogy vegyem át osztályának tanítását az egyetemen. Nehéz döntés volt, mert eléggé be voltam ágyazódva az „istvános” légkörbe, Szegedhez pedig nem sok közöm volt, de a megkeresés nagyon megtisztelő volt, és úgy döntöttem, elfogadom a hívást. Egyébként ez azt is jelenti, hogy több időt tudok a családommal tölteni, és a doktori fokozatot is ki tudom használni.
És az In Medias Brass Quintett? Mesélj róla!
2010-ben alapítottuk, majd óriási lelkesedéssel vetettük bele magunkat a munkába. Az első három évben sok nemzetközi versenyre elmentünk, három kontinensen hét országban jártunk. A hét versenyből öt első díj, két második díj és sok-sok különdíj született. Azt éreztük, hogy az együttesünk egy olyan érték, amit meg kell tartanunk, és közben a tagokkal barátokká is váltunk. Rengeteg koncert, turné, ifjúsági sorozat, felvétel van a hátunk mögött. Úgy érzem, hogy a csapat képes hangzásban és repertoárban is megújulni, fejlődni, amit a 10 éves jubileumi koncertünk is igazolt.
Hogyan gondolkodsz a művészet és a misszió kapcsolatáról?
Ezen rengeteget gondolkodtam már. Vannak területek az életemben, amire nagyon erős vezetést kaptam. Ilyen volt az, hogy Ivettet feleségül vegyem, és ugyanígy próbáltam keresni Isten vezetését abban is, hogy hol a helyem a munkámban. Sok minden múlik azon, hogy az embernek mihez van adottsága, tehát Istentől mihez kap talentumot, amit aztán kamatoztatni kell. Nehéz eldönteni, hogy ha valamerre erősen nyílnak az ajtók, az tényleg Istentől van-e. Kulcsfogalomnak tartom az örömöt a pályámon, mert hiszem, hogy Jézus közelében örömet kell éreznünk. Elsődleges felhívásunk szerintem mindig az, hogy Jézust kövessük, amit ő mond, azt tegyük. Úgy gondolom, hogy sokkal hitelesebb vagyok hívő zenészként, ha nemcsak bizonyságot teszek, hanem ha egyszerűen tudják rólam, hogy keresztény vagyok, aki szereti az Urat, mert úgy viselkedem. Szerintem az igazi misszió a templom falain kívül kezdődik.
A hivatásod és a családod hogyan működnek együtt?
Ez egy nehéz kérdés, mert az, hogy a logisztika ennyi teendő mellett sikeres legyen, nem mindig jön össze. Ivett-tel igyekszünk egymást támogatni, lehetőséget adni a másiknak arra, hogy jól végezze a munkáját, és emellett arra is figyelnünk kell, hogy a gyerekekkel is töltsünk minőségi időt.
Mik a szabadidős elfoglaltságaid?
A szabadidő mostanában kevéssé adatik meg sajnos, de fel szokott tölteni, ha egy jó könyv a kezembe kerül. Mellette szeretek zenét hallgatni, ami a rádiózás miatt elkerülhetetlen is. Nagyon szeretek a családommal együtt kirándulni, ez egy fantasztikus dolog, és amióta a Pilisbe költöztünk, közelebb kerültünk a lehetőségekhez is. Régen szerettem biciklizni, de erre mostanában nincs időm.
Murányi-Kovács Anita
A teljes interjú itt hallgatható meg:
