Az idei Comenius-alkotóhét részvevője volt Bognár Barnabás. A Csetényben élő költő a tábor ideje alatt született verseit itt adjuk közre.
Csetényben lakom, 43 éves vagyok, 4 gyermekem van. Mérnöki és humán végzettséggel is rendelkezem. Eddigi életutamban többnyire pedagógusként dolgoztam, és jelenleg is az vagyok.
Gyermekkorom óta járok gyülekezetbe, 8 éve merítkeztem be feleségemmel együtt. Az írás, a költészet is gyermekkorom óta foglalkoztat. Legaktívabb időszakom főiskolai tanulmányaimmal párhuzamosan zajlott. Abban az időben két verseskötetem is megjelent (az első kiadón keresztül, a második magánkiadásban). Verseim többnyire istenes és szerelmes témákat dolgoznak fel, gyakran pillanatnyi hangulatokat, érzelmeket örökítenek meg. Nyitott vagyok a nyelvi és a formai játékosságra, kísérletezésre.
Hosszabb (kb. 18 év) szünet után ismét rávettem magam az írásra – a csetényi Comenius-alkotóhétnek köszönhetően. A közösség rendkívül motiváló volt számomra, pillanatok alatt kimozdított álló helyzetemből. Bízom abban, hogy az újrainduláshoz kellő muníciót szereztem az alkotóhét révén, és nemcsak egy pillanatnyi fellángolás lesz belőle, hanem egy hosszan tartó, termékeny időszak. (Bognár Barnabás)
Megadom magam
Hallottam, tudom, érzem:
bajomra gyógyír Te vagy,
készen – oldószer nélkül… Lefagy
szívem mindig, mikor kimérem.
Mérhetetlen az élet…
Fele nélküled telt el – mérted.
A Sátán meg csak kertel,
de bűneimet csak Te érted.
Menthető vagyok – véled.
Látom, ahogy kicsordul véred.
csalóka életemet kéred.
Hogyne adnám, mit sem ér!
Nem adnának semmit kincsemért.
tisztán s szabadom,
én, kit kín sem ért?
Keresztre mentél értem… értem.
Hozzád szívemet szegezd,
szeretnék megfeszülni Érted!
Büntettél volna engem,
minden hibámért testem-lelkem!
Bár így is estem-keltem,
pedig csak motoszkáltál bennem.
Csak egy vagyok sok között…
Neked egyetlen, ki elszökött –
tompán, életlen, hiszen
csak bujkáltam trónszéked mögött.
Nem tehetek mást, hiszem,
hogy majd féltve uralod szívem.
Érted veled harcolok,
neked megadom magam,
igen.
Reggeli imácska
Most, hogy itt vagy,
kicsit maradj még!
Nekem minden,
Neked semmiség.
Lehet, hogy nem
lesz legközelebb…
Tegnap biztos,
hogy szerettelek.
Mosd meg lábam,
kell az alázat!
Emeld szívem,
tépd meg ruhámat!
Küldj farkasok
közé engem is!
Tedd próbára
testem, lelkem is!
Állíts előre
áttetsző képnek,
ne takarjam
el dicsőséged!
Kitől kérdezem?
Engem látsz-e, amikor rám nézel,
a retinámra fókuszál szemed?
Smile pilláiddal megigézel,
vagy csak like-szerű a tekinteted?
Mit érzel, amikor megölellek,
szívem dobbanása ismerős-e?
Viszik-e hírét a decibelek,
hogy én vagyok végleg szíved hőse?
Tudjuk-e egymást szeretni jobban,
nemcsak ígérni, hogy mindig így lesz?
Voltunk már sokat rosszban és jóban,
de a jövőre velem hogy’ tekintesz?
Lesz-e a miénk újra és örökre
a szerelem szemérmetlen vágya?
Hull-e az időből kipörögve
szeres álmunk erre a világra?
Ízig-vérig
Nem akarlak simán jól szeretni,
csakis ízig-vérig fokozottan.
Nem szeretnék múltat temetgetni
sosem – holtodiglan, holtomiglan.
