Baptista művészeti díjazottak 2017

A 2017 Baptista Művésze díj kitüntetettje Oláh Gábor karnagy

Oláh Gábor ötgyermekes lelkészcsalád elsőszülöttjeként korán bekapcsolódott a gyülekezeti zenei szolgálatokba. 1959-től tagja lett a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának, akikkel bejárta a világot. Hegedülni és zongorázni is tanult.

Mérnöki tanulmányai és munkája után 1976-ban került a Debreceni Kodály Kórusba énekkari művészként. 1980-ban nyert felvételt az MR Énekkarába, ahol a hivatásos énekesi munka mellett előbb szólamvezető korrepetitora, majd másodkarnagya, 2013-tól pedig közel másfél évig megbízott vezetőkarnagya lett a kórusnak. Három szakon szerzett egyetemi kitüntetéses diplomát, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Középiskolai Énektanárképző Kiegészítő szakon.

Számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült, mint például a Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjban, valamint az 1991-es III. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny karnagyi és a Magyar Rádió Nívódíjával való kitüntetésben. 2013-ban elnyerte a Vásárhelyi Zoltánról elnevezett „Az év Énekkari Művésze” szakmai díjat.

1982 óta az idén 60 éves Baptista Központi Énekkar vezető karnagya.

1997-től több mint 15 évig a Baptista Teológiai Akadémia kántor szakán tanított.

34 éven át vezette a József Utcai Baptista Gyülekezet énekkarát.

Hitvallása a művészet és az Istennek való szolgálat kapcsolatáról a következő bibliaversen alapul: „Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tartjátok rossznak. De vidd csak azt a helytartódnak: kegyes lesz-e hozzád és szívesen fogad-e?” (Malakiás 1,8)

Oláh Gábor karnagyi munkásságát végigkíséri a kiemelkedő szakmai tudás és felkészültség, a kollégák és a közönség iránti alázat, a humorral fűszerezett közösségteremtő képesség, az Istenben való hitre alapozott művészeti tevékenység, valamint a baptista közösség iránti elkötelezettség.

Több évtizedes kiemelkedő hazai és nemzetközi karnagyi munkássága, valamint eredményes oktatói és szervezői tevékenysége elismeréseként Oláh Gábor karnagynak a „2017 Baptista Művésze” díjat adományozzuk.

A díjat Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke adta át.

2017 Junior Baptista Művésze: Varjú Ági

Középiskolás kora óta rajong a művészetekért, különösképpen a színházért, képzőművészetekért, iparművészetekért.

2014 óta foglalkozik ruhatervezéssel, akkor készítette el első kollekcióját. 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban a Marie Claire Év Fiatal Divattervezője pályázat legjobb 25 tervezője között lehetett.

2016 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textilhallgatója öltözéktervező és textilminta-tervező szakon.

A textil és a ruhatervezés nagyon sok lehetőséget és izgalmat rejt a számára, ezért választotta ezt az irányt. Mindemellett fontosnak tartja pszichológiai érdeklődését is, amely szorosan kapcsolódik a művészi tevékenységéhez. Elhívásának látja, hogy a nőknek segítséget nyújtson. Vágya egy olyan vállalkozás, amely a külső szépségen kívül a személyiséggel, a lélekkel és a szellemmel is foglalkozik.