Különös, mégis áldott volt az idei húsvét. Valami újat tapasztaltunk meg: távol a gyülekezeteinktől, az imaházunktól, de közel Istenhez, mert otthonunk vált az istentisztelet helyévé, és az ünnep Isten kegyelméből kivételes módon szentelődött meg. „Hogy engem miért szeret, azt fel sem foghatom” – hangzott az ének a Baptista Teológiai Akadémia kórusának és szimfonikus zenekarának előadásában 2019 novemberében, s ez a szöveg most kivételes erővel hatott, mert végigkísér bennünket Jézus szenvedéstörténetén át egészen a feltámadásig. A felvételt nézve hálás vagyok a korábbi szolgálatok lehetőségéért, és reménység van bennem, hogy hamarosan újra együtt dicsérhetjük a mi feltámadt Urunkat!
Dr. Almási Kornél zeneszerző, karnagy, karmester, 2019-ben az Év Baptista Művésze így ír az idei húsvét rendhagyó körülményeinek megélésével kapcsolatban. A következő énekkel örvendeztetett meg bennünket ebben a szokatlan időszakban, amikor az élő koncertek lehetőségének még csak a reménye biztos. Az időpontra még várni kell.