Szívből köszönöm, Uram!

Mintegy tíz városból, Budapestről öt gyülekezetből vettünk részt ebben a kalandos szolgálatban. Különösen örülök annak, hogy nemcsak a fiatalabbakat inspirálta a lehetőség, hanem a Kiskőrösi Filadelfia Szeretetház lakói is részt vettek az éneklésben! Hasonlóan köszönöm az Erdélyből és a Szegedi Ökumenikus Kórus tagjaitól kapott felvételeket. Nem utolsósorban Tóka Szabolcs testvéremnek köszönöm, hogy a székesfehérvári evangélikus templom orgonáján kísérte a közös éneklést!

Szeretném a kórus tagjainak is megköszönni, hogy ebben a példátlan tavaszi időszakban nemcsak meglátták a lehetőséget, hanem a szokatlan körülménnyel megbirkózva vállalkoztak arra, hogy elkészítsék a felvételt. Most örömmel írom, hogy a befektetett munkának és Somogyi Zsigmond hangmérnök testvér áldozatos szorgalmának köszönhetően elkészült a közös virtuális énekkari videó. E helyről is szeretném Zsigmondnak megköszönni az előkészítésbe, majd pedig az utómunkába befektetett soknapi munkát!

A virtuális ének felhasználható az istentiszteleti alkalmak vagy közvetítések során, és meg is osztható másokkal.

Szeretettel: Békési Szabó Kornél karvezető, Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet