Különös időszak ez számunkra, amiben most élünk. Hogy miképp vélekedek erről, azt egy igen ismert idézettel írnám le: „Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Filippi 1,21)
Az örökkévaló Isten kezében van az életem, ezt tapasztaltam néhány évvel ezelőtt is, amikor elém tárta mind az életet, mind a halált. Élni akartam, ezért kértem, hogy hosszabbítsa meg az életemet, és ő megtette. Azóta minden egyes nap ajándék számomra.
Nem egy vírus, nem egy betegség stb. fog elvinni engem erről a földről, hanem amikor ő, az élet és a halál ura azt mondja, hogy most letelt az én időm, és hazahív… Hitem szerint nem a maszk és a kesztyű véd meg, hanem az ő pajzsa, amit körém emel, és angyalai, akiket mellém rendelt, hogy őrizzenek. Belépve egy boltba mégis felteszem az általam készített selyemsálat, elfogadva és tiszteletben tartva ezzel mások kérését, előírását, így kedvezve nekik szeretetből, alázatból és engedelmességből.
Sokféle dolog jön még el erre a világra, és azt kéri, hogy ne félelemből, hanem hitből cselekedjünk és bátorítsunk másokat… tettekkel és szavakkal, hogy ragyogjunk, mint égen a csillagok! Minden az örökkévaló Isten engedélyével történt! Hogy tőle függjünk, hogy benne bízzunk, és ne a terveinkben, ne a céljainkban. Persze ezek is kellenek és fontosak a megfelelő helyen!
A változó helyzetekben ez ad erőt: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van…” (Róma 8,28) Érezni nem éreztem abban a pillanatban, de tudtam, és ebbe kapaszkodtam. Ő nem csupán jót, hanem a legjobbat akarja nekünk, nekem, és ez csodálatos! Isten engedélyével úgy alakult ugyanis, hogy néhány kiadvány szerkesztése lekerült a palettámról, pedig ezeket mindig is picit a gyermekeimnek is tekintettem. Eljött hát a pillanat, amikor felnőtté váltak, és el kellett engedni őket. Megsirattam és útjukra engedtem őket.
Egy kép tárult lelki szemeim elé: futok a versenypályán teljes erővel és lendülettel, és hirtelen egy kéz a pálya széléről stopot parancsol, de már nem tudok megállni, visz az erő és a lendület, egy nagy csattanás: a fejem elérte a kezet, és elterülök a földön… Elsötétül minden… aztán magamhoz térve minden emberi ígéret és szó üressé válik.
Egyedül vagyok Istennel, csak én és ő. Odajön hozzám, megölel, a szívemre beszél, új távlatokat nyit, és dönteni kell mindennap… a földön maradok, vagy újra felállok, és elindulok az örökkévaló Isten által mutatott célok felé… az elejéről kell kezdeni, kis lépésekben haladni mindazzal megfűszerezve, amire eddig már megtanított, jelenléte és szava erőt, reményt és biztonságot ad! Gondoskodása lenyűgöz!
Kiterjeszti látókörömet, megmutatja újra színes alkotásait: az ezer színben pompázó eget, a növények bársonyos leveleit, madarak csicsergését, az élővilág hangját, különféle illatokat, hogy gyönyörködjem őbenne, aki mindezt ilyen sokszínűen megalkotta. Engedi, hogy megpihenjek, majd tekintetemet a selyemfestés irányába tereli, új technikák sorozatát próbálhatom ki, melyekkel különféle átmenetek érhetők el, és ami eddig akadály volt a selyem festésében, az most lehetőséggé válik. Mindezzel új távlatokat nyit a művészetben, amire teremtett. Szabadon alkotok az új technikákkal, melyek inkább még csak műhelymunkák, de kérésre most mégis megmutatok néhányat…
Szmutka Katalin
