A 60 éves Baptista Központi Énekkar fennállásától kezdve több területen végzi a szolgálatát.
1. A közösségen belül: központi rendezvényeken, gyülekezetekben
2. Az ökumenikus kapcsolatok ápolása különböző vendégszolgálatokkal
3. Külső szervezések keretében adott hangversenyek.
Egy igazán megtisztelő meghívásnak tettünk eleget 2016 júniusában, a Művészetek Völgye rendezvénysorozatának szervezői kértek fel bennünket a Völgykomolyzene szekcióban való közreműködésre. Annyira megszerették az énekkart, hogy azóta minden évben visszajáró vendégek vagyunk a Művészetek Völgye hangversenyeinek sorozatában. A sokféle alkalmi rendezvény, a nyári öltözetben sétáló emberek, a különböző árusok sátrai között meglehetősen érdekes érzés volt énekelni, bizonyságot tenni az Úr Jézusról, megvallani hitünket, és mindezt meglehetősen magas művészeti szinten, beilleszkedve a rendezvénysorozat világhírű közreműködői közé. Kilépés a megszokott komfortzónából.
Emellett másfajta kihívás is érte az énekkart. Több nyáron különböző felekezetű templomokban kellett hangversenyt adnunk. Ezeknél nem az ökumenikus helyszínek voltak újszerűek, hanem a nyári időpontok. Nyár közepén, a turistaidény derekán az énekkar koncertet adott a katolikus vagy református templomokban. Míg mások a nyaralásukat töltötték, addig az énekkar szolgált. Nagyszerű érzés volt ezeknek a lehetőségeknek a kihasználása, a magas színvonalon énekelt evangélium továbbítása.
Mint a „2017-es év baptista művésze” fontos dolognak tartom a megfelelő lelki tartalom melletti magas művészi értékeket megjelenítő szolgálatokat a Baptista Központi Énekkar életében.
A most látható rövidfilmen a kórus 2019. július 26-i balatonszárszói hangversenyéről készült összefoglalót láthatjuk.