Talkshow és zenés este Budaörsön

November 15-én tartottunk a Budaörsi Kőszikla Gyülekezetben beszélgetős alkalmat a  gyülekezeti ifjúság Fóris Laura vezette szokásos összejövetelén a Baptista Művészeti Napok keretében „Zenés talkshow – Szavak és zenék” címmel. A gyülekezet három muzsikus tagja, Heizer Zsófia, Illési Erika és Fejérvári Zsolt beszélgetett Heizer Tamással, miközben komoly és könnyedebb zenedarabok és közös éneklés-zenélés is színesítették az alkalmat.

Nem csak az ifjúság képviseltette magát ezen az estén, Durkó István lelkészünkön kívül jó néhány felnőtt gyülekezeti tag is ült a sorokban. Úgy tűnik, a témák (a zene és a hit kapcsolata, elhívás, hivatás és mindennapok, a zenészlét kevésbé „napfényes” oldalai, a gyerekkortól megszokott napi gyakorlás, a sok külföldi távollét, de a muzsikushivatás katarzispillanatai, az igazán megáldott „libabőr”-pillanatok zenélés közben és a muzsikusok megtéréseinek történetei) különösen megmozgatták a jelenlévőket. A voltaképpeni zenés beszélgetés után még sok-sok kérdést kaptunk fiataloktól és idősebbektől egyaránt.

A beszélgetés végül kisebb csoportokban, jókedvű szeretetvendégség keretében még órákig folytatódott. A Kőszikla gyülekezet egyébként is hagyományosan lelkes közönsége a klasszikus zenének, ezen az alkalmon is örömmel fogadták a zeneszámokat. Azt hiszem, a jelenlévők egy áldott, kivétel nélkül minden jelenlévőt megmozgató, sok kérdést felvető, izgalmas, sokszínű beszélgetős-zenés alkalomként élhették meg ezt a novemberi estét.

Fejérvári Zsolt