November 12.
Ezzel a címmel hallhattak a pestszentimrei baptista istentisztelet résztvevői egy különleges koncertet a november 12-én délelőtt. Az újpesti baptista gyülekezetből érkeztek az előadók.
Az istentisztelet arra a kérdésre keresett és adott választ, hogy mire adta Isten a művészetet és a művészeket. A művészettel Isten arra hív, hogy egész lelkünkkel, sőt egész lényünkkel próbáljuk befogadni a világot. A testünkkel, az érzékszerveinkkel, a képzeletünkkel, az intuíciónkkal, a megérzéseinkkel, a gondolatainkkal. Arra hív és arra kér, hogy legyünk nyitottak, hagyjuk, hogy a dolgok hassanak ránk, és figyeljük a hatásukat. A művész magába engedi a világot, ha van bátorsága, akkor a lelke legmélyére. Ezért van az, hogy a költőt sem a költészet érdekli, ahogy József Attila ezt is pontosan megmondta, hanem a költőség mint létezési mód. A festőt sem a festészet érdekli, mint ahogy a zenészt sem a zene, és a táncost sem a tánc. A művészt az egész élet érdekli, hogy azt Isten segítségével egyre jobban megértse, hogy aztán megossza mindenkivel. Az istentisztelet elején került sor az újpesti zenészek előadására. Először az egész fiatal Jobbágy Csenge O. Rieding h-moll hegedűversenyének 3. tételével kezdett, majd testvére, Jobbágy Csanád J. B. Bréval C-dúr szonátájának 1. tételét játszotta csellón. Szilágyi Valéria különösen is elbűvölte a hallgatóságot, ahogy megformálta a zongorán F. Chopin b-moll szonátájának 3. tételét. Végül Csenge és Csanád édesanyja, Jobbágyné Papp Tímea egy romantikus virtuóz, M. A. Reichert Melankolikus fantáziájával varázsolta el a hallgatóságot fuvolajátékával. A hálás gyülekezet örömmel énekelte az istentisztelet zárásaként: „Nagy Király, Felséges Úr, Király!”
(forrás: Háló Gyula)
