Comenius Ház

Révész Márk kürtművész kürttörténeti előadása a Hatvani Grassalkovich Baptista Iskolában

Rövidfilmek vetítésével és zenei előadással készültek péntek délelőtt a Grassalkovich szakiskolában az idei Baptista Művészeti Napokra. Az eseményen Révész Márk kürtművész és Cakó Ferenc animációs rendező, grafikus mutatkoztak be és hozták el munkásságukat a diákoknak. A program alaphangját rögtön egy pár perces kürtmuzsika adta meg, Révész Márk azonnal közelebb hozta a tanulókat a hangszerhez. Az eseményen nemcsak játszott, hanem beszélt is a hangszer történetéről a diákoknak, és arról is, hogy mennyire sokoldalú és különleges hangszerrel van dolgunk. A fiatal művész az elmúlt években számtalan helyen megmutatta zenei képességeit, többek között Rómában, Prágában és Spanyolországban is játszott már nemzetközi zenekari, illetve szólókörnyezetben. A program ezután Cakó Ferenc homokanimációinak vetítésével folytatódott. Cakó Ferenc amatőr filmesből lett a Magyar Iparművészeti Főiskola alkalmazott grafikusa, majd a Pannónia Filmstúdió főmunkatársa. 1996-ban saját animációs stúdiót alapított. Filmjeivel szinte minden jelentős nemzetközi fesztiválon fődíjat nyert el (Krakkó, Cannes, Annency, Oberhause, San Francisco, Berlin). A programon Szűk Balázs tanár úr a művészekkel részletesen elbeszélgetett az alkotások születéséről, a háttérmunkákról és arról az útról, amelyet bejártak az elmúlt években a hivatásukban. Az iskola idén negyedszerre csatlakozott a Baptista Művészeti Napokhoz azzal a szándékkal, hogy diákjai minél színesebb képet kapjanak a művészetekről, hogy ezáltal ők is inspirációkat, ötleteket, ihletet meríthessenek a saját hétköznapjaikba.

No Comments

Post A Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..